Távkezelt állomások forgalomirányítója

Új munkatársunk feladatai lesznek
  • az üzemirányító szolgálattal együttműködve, az utasítások előírásainak és a technológiáknak a betartásával szervezi, irányítja és lebonyolítja a felügyeletére bízott állomásokon és nyílt vonalakon a vonatközlekedést, továbbá a tolatási mozgásokat. A vonatkozó szabályok szerint felhatalmazza a vonatok mozdonyvezetőit az állomásokon az indításra, illetve áthaladásra, amely során gondoskodik a vonatközlekedés és a tolatási mozgások biztonságos lebonyolításáról, annak érdekében, hogy az előállított pályavasúti szolgáltatás megfeleljen a minőségi elvárásoknak.
  • az irányítása alatt tevékenykedő forgalmi végrehajtó feladatot ellátók munkáját szervezi és összehangolja a felügyeletére bízott területen, a technológiának megfelelően meghatározza a tolatási feladatok lebonyolítását, végrehajtását a vasútvállalatok által megrendelt szolgáltatások minőségi teljesítése céljából.
  • forgalmi végrehajtó tevékenysége során gondoskodik a vonatforgalmi közlemények előírásoknak megfelelő adásáról, vételéről és nyugtázásáról, írásbeli rendelkezések kiállításáról és kézbesítéséről. A vonatközlekedéssel és a tolatási mozgásokkal összefüggésben lévő előjegyzéseket, nyilvántartásokat és egyéb dokumentációkat a szabályozások szerint vezeti a megfelelő tájékoztatás, az utasításszerű, balesetmentes munkavégzés végrehajtása és az ellenőrzés hatékonyságának biztosítása érdekében.
  • a vonatközlekedés és a tolatási mozgások lebonyolításával összefüggésben – a Kezelési Szabályzatoknak megfelelően – kezeli a biztosítóberendezéseket, a távközlési eszközöket, a felsővezeték hálózathoz tartozó kapcsolókat és egyéb szükséges berendezéseket a biztonságos és tervszerű munkavégzés érdekében.
  • rendkívüli események (baleset), a technológiát zavaró vágányzári és egyéb építési munkák esetén a vonatkozó szabályozásokban foglaltaknak megfelelően szervező tevékenységével forgalomszabályozási intézkedéseket tesz az üzemirányítással és az állomásvezetéssel összhangban, ezzel biztosítva a technológiai rend helyreállítását, a menetrendszerű közlekedést.
  • a felügyeletére bízott területen munkát végzők felé – tekintet nélkül arra, mely társaság, leányvállalat, szervezeti egység munkavállalója, vagy idegen fél – rendelkezési jogosultságával biztosítja a vonatközlekedés és tolatás biztonságos lebonyolítását. Hatáskörébe tartozó kérdésekben önálló döntésre jogosult
Amire a munkakör betöltéséhez szükség van
  • állami középiskolai végzettség – érettségi
  • középfokú vasúti szakképesítés
  • 19/2011 NFM rendelet szerinti önállósító forgalmi vizsga
  • pályavasúti informatikai rendszerek felhasználó szintű ismerete
  • szakterületét érintő hatályos jogszabályok, szabványok, előírások és belső utasítások ismerete
  • irodai, számítástechnikai alkalmazások felhasználói szintű ismerete
  • forgalmi szakterület utasításainak és a Vállalkozó Vasúti Társaságok szabályozási rendszerének, összefüggéseinek és kapcsolatrendszerének rá vonatkozó ismerete
  • 1 év szakmai gyakorlat
Tulajdonságok, melyek számunkra fontosak
  • szervezőkészség
  • irányítókészség
  • jó írásbeli és szóbeli kommunikációs készség
  • gyorsaság
  • stressz- és konfliktustűrő képesség
  • jó helyzetfelismerő képesség
Amit ajánlunk
  • SZÉP-kártya juttatás (a hatályos belső szabályozás szerint)
  • hűség bónusz év végén (a hatályos belső szabályozás szerint)
  • önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás
  • havi nettó 4000 Ft összegű önkéntes egészségpénztári tagdíj-hozzájárulás

A fenti juttatások a naptári évben ledolgozott munkanapok arányában kerülnek kifizetésre.

Amit ajánlunk továbbá:

  • biztos munkahely
  • kiszámítható munkaidő és jövedelem
  • utazási kedvezmény (belföldön és egyes nemzetközi vasútvonalakon)
  • vállalati országbérlet
  • a tanulmányok idejére minden érintett munkavállalónak díjmentes szállás biztosítása
  • szakmai fejlődési lehetőség
  • ruházati ellátás
Munkavégzés helye
Szajol
Munkaidő
Teljes munkaidő
Foglalkoztatás formája
Határozatlan idejű
Bővebb felvilágosítást ad

Szűcsborus Melinda +36 (30) 813 5114

Jelentkezés határideje
Vállalati bemutatkozó

A MÁV Pályaműködtetési Zrt. a magyarországi közforgalmú vasúti pályahálózat nagy részének üzemeltetőjeként mintegy 7000 kilométernyi vaspálya és az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra működtetéséről gondoskodik. Teljes körűen látja el az üzemeltetési, forgalomirányítási és karbantartási, valamint részben a felújítási feladatokat.